Cikkek

MAGYARORSZÁG EGYETLEN, A MAGYAR TÖRTÉNELEM GYERMEKHŐSEINEK EMLÉKET ÁLLÍTÓ MÚZEUMA SÁROSPATAKON ÉS TÁRLAT A JÁSZ MÚZEUMBAN

 altaltA Magyarország Felfedezői Szövetség vezetőképző központja Sárospatak, Bodroghalász nevű városrészében található. Miért esett a választás éppen Sárospatakra? Mert talán nincs Magyarországon még egy olyan hely, ahol annyi természeti és történelmi érték együtt lenne, mint ezen a tájon. A szövetség a Sárospatakon álló két hajdani parasztházat 1993-ban vásárolta. A házakat a szervezet tagjai jobbára a maguk erejéből újították fel, s gondozzák, tartják rendben, újítják önzetlen segítséggel ma is.
Az egyik ház szálláshelyül szolgál. A közvetlenül a Bodrog-folyó partjánál fekvő másik ház azonban ma Magyarország egyetlen, a magyar történelem gyermekhőseinek és a gyermekhősök emlékét őrző munkáknak emléket állító múzeumnak ad helyet. A három szobás kicsi múzeumunkban bőven talál írásokat, emléktárgyakat, képeket az ide látogató.
Szabó József, Büttner Emil, Than Károly, a váci névtelenek
akik a csatánál az ágyúgolyókat segítettek összeszedni a honvédeknek, hírlánc egy tanár vezetésével Isaszegtől Gödöllőig – az isaszegi győztes csata híre már a Gödöllőre érkező honvédek előtt beért a városba. Rákóczi Nemes Ifjai, s Jókai regényének, a Nagyenyedi két fűzfának igazsága. A pesti srácok és Erdély hős fiai 1956-ban. A sort még folytathatnánk, hisz a gyerekek kis tettekkel, vagy éppen felnőttekhez is méltó cselekedetekkel minden korban sokat tettek a hazájukért, a magyar nemzetért. Jellemükkel, tetteikkel pedig példát mutatnak ma is minden felnövekvő gyermeknek.
Nyaranta -a táborok alatt- a gyerekek bújnak be egy-egy órára, hogy például a választott próbájuk egyik feladataként kiválasszanak maguknak egy gyermekhőst, akit valamely tulajdonsága miatt követendő példának tartanak.

altSárospataki múzeumunkban adunk helyet egy-két tárolónak és tablónak is, ami tárgyakban és képekben is őrzi mindazt, amiről a Magyarország Felfedezői Szövetség szól, ami bemutatja történetét, őrzi tárgyait, emléktárgyait.

altA gyermekhősök múzeumának parkosított kertjében kopjafákkal övezve áll a Hármashalom, ami nem csak a mai határok közé szorult Magyarországról, de a határokon túli magyar vidékekről hozott kicsi marék földeket is magában őrzi és gyűjti már több mint húsz esztendeje.

Jászberény városa is hűséges hagyományőrzője a gyermekhősök emlékének. A Jász Múzeum nem csak Lehel kürtjét őrzi, hanem helyet ad például az 1848-49-es szabadságharc gyermekhőseinek is. Tizenhárom éves volt például egy jászberényi nemzetőr, aki a város felnőttjeivel indult csatába is. Ki gondolta volna, hogy felnőve egyszer majd éppen ő alapítja meg a Jász Múzeumot? Sípos Orbán volt a csatába induló kisfiú, majd a felnőtt múzeum alapító neve. Ma ő is ott van a hősök tablóján. A szövetség Jászkürt Hagyományőrző Csapatának vezetői, patronálói ma is gondos ápolói a Jász Múzeumnak is. Jászberényben a városháza falán áll egy tábla. Az 1848/49-es szabadságharc gyermekhőseinek emlékét őrzi. Állítói, alapítói a Magyarország Felfedezői Szövetség alapító vezetői voltak. Április 3-án -a város napján- ezért minden évben a város vezetésével együtt helyezünk el koszorút a táblánál. Emlékezve azokra a gyerekekre, akik a szabadságharcban küzdöttek.

alt alt alt

alt

 

SÁROSPATAK - 2012

 

Számoljuk a napokat, közeleg az utazás napja. Visszavárjuk a régi táborozókat, akik pedig most jönnek először, azoknak azt ígérjük, hogy jó barátok várják őket.

Újra fogadjuk a felvidéki, erdélyi felfedező testvéreinket.

Sárospatak ezernyi nevezetessége, ősi vára, játékokra, felfedező utakra hívogat bennünket. Az idén a vadregényes Zemplén nevezetes várába, Füzérbe indulunk. Gyalogtúránk lesz Borsiba, II. Rákóczi Ferenc szülőházába. Aki kedveli a nagytúrákat, csatlakozhat a Tengerszemhez indulókhoz.

Táborunk megszépült, a faházakba új ágyak kerültek, parkjaink is szépek,- sokaknak tartozunk köszönettel.

A részletes tábori program megtekintéséhez kattints az alábbi linkre