Cikkek

Ha a honlapot böngészve megtetszett szervezetünk,
jelentkezz hozzánk; szeretettel várunk!


Kettő – vagy több – barátoddal már alakíthattok egy kis közösséget, a szövetség által elismert csapatot, kört, társaságot, stb. (Egyik első feladatotok a csapat nevének megválasztása lesz. A hagyományápoláshoz, a magyar történelem hőseihez, vagy éppen a szülőföldetekhez kötődő, a szövetség céljaihoz illő, szép nevet válasszatok magatoknak.) Egy felnőtt segítőtök is biztosan akad, aki mellettetek lesz a kirándulásokon, felfedezőutakon, esetleg segít a próbákban, pályázatokban.
Ha azonban ez nem lehetséges, akkor tartozhatsz hozzánk egyénileg is. Írj nekünk a honlap „Kapcsolat” menüpontjában, vagy a szövetség Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címére.
Ugyanide várjuk azon kedves érdeklődő felnőttek jelentkezését is, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy egy kis gyerek csapattal belefogjanak ebbe a nagyon szép, a gyerekeknek igaz értékeket, szép élményeket nyújtó foglalatosságba, egy kis közösség alakításába, vezetésébe.
Akik maguk is úgy érzik, hogy a felnövekvő nemzedéknek való útmutatás, igaz értékek átadása talán mindannyiunk legszebb, legfontosabb feladata.
Az alakuláshoz, s később a csapatélet formálásához segítséget, ötleteket, mindig tudunk adni!

Az alábbi két írás egyike a gyerekeknek, másik pedig a pedagógusoknak szóló hívogató levél:

Hívogató gyerekeknek, fiataloknakMeghívó pedagógusoknak

Végül egy nagyon jó ötlet arra, hogyan lehet már a csapatalakítást -a toborzót-, a felvételi próbát is igazán tartalmassá, játékossá, érdekessé tenni: Tagtoborzás játékkal

SÁROSPATAK - 2012

 

Számoljuk a napokat, közeleg az utazás napja. Visszavárjuk a régi táborozókat, akik pedig most jönnek először, azoknak azt ígérjük, hogy jó barátok várják őket.

Újra fogadjuk a felvidéki, erdélyi felfedező testvéreinket.

Sárospatak ezernyi nevezetessége, ősi vára, játékokra, felfedező utakra hívogat bennünket. Az idén a vadregényes Zemplén nevezetes várába, Füzérbe indulunk. Gyalogtúránk lesz Borsiba, II. Rákóczi Ferenc szülőházába. Aki kedveli a nagytúrákat, csatlakozhat a Tengerszemhez indulókhoz.

Táborunk megszépült, a faházakba új ágyak kerültek, parkjaink is szépek,- sokaknak tartozunk köszönettel.

A részletes tábori program megtekintéséhez kattints az alábbi linkre