Cikkek

A felsőszeli Széchenyi István MTNY Alapiskolában működő Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat  célkitűzése többek között a régi hagyományok ápolása, azok játékos feldolgozása és az új tagokkal való megismertetése. Ezért az elmúlt hónapok során olyan igric játékot készítettek a gyerekeknek, mellyel a helyi lakodalmi szokásokat elevenítették fel.

A játék összeállításában abból indultak ki, hogy a lakodalmat megelőzi az ismerkedés, az udvarlás szakasza. Ezért az idősebbektől kutakodtak, s megtudtak néhány olyan szokást, ami ismeretes volt a környéken. Alsószeliben például a vámkerék állítása. „Ez úgy történt, hogy a pünkösdi mulatság alkalmával a kocsma előtt, a zöld ágakból épített sátor közepén állítottak egy 25-30 m-es fenyőfát, melynek középmagasságára rákötöttek egy taligakereket. Ez színes szalagokkal és két pirosra festett vízzel telt üveggel volt díszítve. A fenyőfa alatt asztal állt. Rajta cukorka és édes pálinka volt, amelyből a közös tánc során kiválasztott és lánccal bekerített lányt megkínálták. Ilyenkor elvették a lány partnerének a kalapját. Az asztalra tették, s neki ezt pénzzel kellett kiváltania.  Az így összegyűlt pénzből a legények ki tudták fizetni a zenészeket és a „folamodót”, az engedélyt a mulatság megszervezésére a községnek. A vámkerék állítása a II. világháború kitöréséig volt szokásban.” (Alsószeli község története 1217-2007, Alsószeli 2007).

Ezt a szokást a felfedezőcsapat tagjai úgy dramatizálták, hogy a kiválasztott lánynak döntenie kellett, mit kér: cukorkát vagy pálinkát. Majd találós kérdésekre kellett válaszolnia. A fiúnak pedig az asztalra letett kalapba kellett pénzérméket bedobnia. Annyi pontot kapott, ahányszor beletalált a kalapba. Ugyanis az egyes állomások játékos feladatokat tartalmaztak, mint például szövegalkotás, dal- vagy fogalomismeret, tánc, ügyességi feladat, fejtörő stb. Minden csapat nevet választott és az állomásokon a megoldott feladatokért pontokat gyűjtött.

A csapat az első állomáson menetlevelet kapott, amelyet már előre elkészítettek az állomások neveivel. A játékot irányító csapattag a feladat megoldására kapott pontokat bejegyezte a megfelelő rovatba.

A második állomás a tűzugrás (Szent Iván-napi játékos párválasztás) volt. Igazi tüzet nem raktak, csak fából készítettek tűzrakást 50 cm-es magasságban, ezt kellett átugrani egy vagy két lábbal. A három próbálkozás után számolták össze a sikeres ugrások számát. Az egyes játékokhoz énekelve vonultak a gyerekek, s volt olyan hely is, ahol táncolniuk is kellett.

A következő állomásra egy felsőszeli legenda alapján kialakult szokást jelenítettek meg. Ez volt a párviadal. Tudjuk, hogy a legények a kiszemelt lányért képesek voltak ölre menni. A 20. század elején a felsőszeli legények nagyon verekedősek voltak. Mivel a Dudvág ketté szeli a falut, sokszor egyszerre hét kocsma is működött a településen. Ha a legények felöntöttek a garatra, mindenkibe belekötöttek. A legények az egyik partról nem nagyon mehettek udvarolni a másik felére a falunak, mert a bicska rögtön előkerült a csizmából. Az évek során hirtelen felindulásból több fiatal is életét vesztette. Ezért rajtuk maradt a hírhedt „szeli bicskások” jelző. Erre utal a párviadal nevű állomás. Természetesen nem bicskával, hanem fa karddal viaskodtak két magasabb rönkön. Aki lelépett a rönkről, pontot vesztett.

A következő lépés a lánykérés volt. Itt a kiválasztott lánynak szerenádot kellett adni, vidám kis versikét kellett írniuk, mellyel megkérték a leány kezét. A csapat is segíthetett ötletekkel. A kreativitásukat bizonyíthatták még szerelmes dallal is. Ekkor kapott a lány a fejére piros pártát. Ez a fején volt egészen az utolsó állomásig.

Fontos a lakodalmi szokások ismerete, ezt úgy oldották meg, hogy fel kellett sorolni megadott időn belül legalább 10 szokást, s azokat megmagyarázni. Amennyit sikerült elmondani, annyi pontot szereztek.

A következő állomás a nyelvünk gazdagságát idézte. Ki kicsoda a lakodalomban? volt a kérdés, 10 személy megnevezését kellett felfedni. Számokat mondtak, a játékvezető a szám melletti fogalom megmagyarázását kérte (nyoszolyólány, nászasszony, násznagy, vőlegény, vőfély, komaasszony, napa, ipa, koszorúslány, ara, koma, nászuram).

Ezután jött a legvidámabb rész, a lakoma. Az ifjú pár a vacsorán egymás tányérjából eszik szerelmük bizonyítékaként. A csapat ezt úgy oldotta meg, hogy tejbegrízt főztek kisebb tálkákba. A két fiatalt egymással szembe ültették, bekötötték a szemüket, a közös tálkából meg kellett egymást etetniük. A csapat segített hangos utasításokkal, hogy merre irányítsák a kanalukat. Ruhájukat kendővel védték. Nagyon mulatságos pillanatokat éltek át. Itt időre kellett elfogyasztani a kását.

Az utolsó szakasz a menyasszonytánc volt. Ezen az állomáson vőfélynek öltözött vezető várta a gyerekeket. Kérdéseket tett fel a lakodalommal kapcsolatban, majd vidám vőfélyverseket idézett, s táncra hívta a menyasszonyt. Itt lekerült a fejéről a párta, egy régi koszorút tettek a lány fejére. Egyik segítője fakanállal verte a tálat, hogy kezdődik a tánc. A gyerekek énekeltek, s párosan táncoltak, mindegyik fordult egyet a menyasszonnyal is. Ha jól válaszoltak a kérdésekre, akkor pontot kaptak.

Végül a pontokat összesítették, a jutalmuk édesség volt. Ez a játék előadható szabadban és zárt helyen egyaránt. Az a fontos, hogy az állomások megfelelő távolságban legyenek egymástól, hogy a gyerekek ne zavarhassák egymást, ill. hogy a feladatokat előre ne ismerjék.

A felsőszeli gyerekek már kipróbálták mindkét formát, s nagyon jól sikerült egyik is, másik is. Ez a játszva tanulás a kis közösségek építése szempontjából is nagyon fontos. Bízom benne, hogy a tavasz folyamán a történelmi évfordulók kapcsán újabb ötletet fognak megvalósítani a lelkes felfedezők.